1. fejezet

Kacarászva mentünk be a kedvenc éttermembe, hogy megigyunk egy kávét.A színjátszás néha eléggé le tud fárasztani, főleg ha előtte 3 dolgozatot is írnom kell. Ettől fügetlenül imádtam játszani, híres színésznő nem leszek,de nagyon élvezem. leültük az asztalunkhoz a lányokkal és a kávékat, forró csokikat is megkaptuk, amikor egy idősebb férfi lépett oda hozzánk. -Sziasztok! Elnézést a zavarásért, csak annyit szeretnék megkérdezni, hogy honnan jöttetek?- ez elég fura.Kedvesnek tűnt, így hát nem éreztem szükségét, hogy ne válaszoljak. - A Barnesi színjátazókör tagjai vagyunk és annak a próbájáról jöttünk. - Ohh,köszönöm. További szép napot. Majd tovább is állt és visszaült egy fiú mellé, aki valószínüleg a fia lehetett. -Mit ne mondjak ez nagyon furi volt.- szólalt meg lenézően a Kelly. Kellynek hosszú szőke haja van és elég flegma stílúsa. Minden fiú érte van oda a suliban is. Mindenhez van hozzáfűzni valója, egyáltalán nem kedveltem, nem is voltunk jóba sose. elviseltük egymás társaságát, de különösebben egyikőnket se érdekelte a másik. Bár ellégé elentétjei voltunk egymásnak, neki szőke haja, nekem majdnem hogy fekete, a szeme tengerkék színű, míg az egyám egyszerű barna. Egy átlagos lány és egy 'bombázó'. Engem sose vonzott az, hogy a középpontban legyek, ő addig élvezte h mindenki ráfigyel.Rendesen meg is volt róla a véleményem... -Egyszerűen érdeklődött, nem kell mindenben a rosszat látni...- nem szoktam vitákba szállni ilyen apró dolgok miatt, de ma valahogy már túl sok volt. -Bocs, hogy élek...-vetette csak úgy oda. Jobbnak látom, ha hagyom elengedni a fülem mellett, semmi értelme felhúzni magam rajta. Heather látta rajtam azért a nem tetszésemet. Nem is csoda, hiszen kiskorunk óta legjobb barátnők vagyunk, úgy ismer, mint a saját tenyerét. -Ne foglalkozz vele,nem éri meg.-suttogta. -Tudom,tudom... Mindegy is, nem haragszol, ha lelépek... Sok volt a mai nap jó lenne már hazaérni.-Álltam fel és már vettem magamra a kabátot, indulásra készen álltam. Elköszöntem a többiektől is és elindultam haza.Mikor kiértem az étteremből, raktam volna be a fülesem amikor valaki megfogta a hátulról megérintett. Az a srác volt, akihez az idősebb férfi visszaült. Meglepődtem, nem volt ismerős, pedig mióta az eszemet tudom, Barnesben élek és ez nem is egy nagy város. -Ne haragudj az apám miatt, csak mindenképp leakar valamivel kötni.- nézett rám esdeklően, majd zavarába beletúrt a hajába.Cukinak tűnt és ahogy jobban megnéztem helyesnek is találtam. Szana-széjjel álló világos barna haja, karakteres arca, szürkés-kék szeme egyből megfogott.- Amúgy Robnak hívnak és szerintem többször is összefutunk majd, úgy nézz ki hogy én is a csoportba fogok járni.- Feldobta ez a hír a napomat, nem vagyok egy fiú mániás, de Rob (ha jól emlékszem a nevére, gondok vannak a névmemóriámmal) igazán megtetszett.A lányok szinte az üvegre tapadva lestek minket, kuncogtam rajtuk miközben alig láthatóan a fejemet ráztam. -Vanessa, és örülök neki, és ahogy elnézem a lányok is.-Erre megfordult, mire a lányok elkapták a fejüket, mintha egész eddig csak bezsélgettek volna.- Viszont én megyek, akkor majd találkozunk.Szia Rob.-köszöntem el az 'idegentől'.Ő is elköszönt, én pedig utamra indultam. Másnap a lányok egyből futottak oda hozzám reggel és faggatózni kezdtek, kivéve Kelly-t aki a padjában puffogot, amiért nem ő van a közzéppontban. Elmeséltem nekik, hogy m történt, bár sok mindent nem tudtam mondani. Azt hogy tetszik persze kihagytam a mondandómból, elévgre nem is ismerem és ha valamelyikőjül elkotyogná 'őfelségének' egyből csesztetni kezdene és fogadni mernék, hogy rá is mászna a következő próbán. E heti próbán még nem láttam Robot, kicsit mintha csalódott is lettem volna,de azért annyira nem tört le ez a hír, végülis csak egy helyes fiú volt. De következő héten mikor megjelent a próbán rendesen felvillanyozódtam, Sophie le is vágta, hogy mi a helyzet. -Neeeee! Neked tetszik, igaz? Valld be Nessa! -Csss!-raktam a kezem a szájára, hogy elhalkítsam. -Nem akarom villágá kürtölni! És amúgy se ismerem, csak jól nézz ki, ennyi! Ne kombinálj!-tromfoltam le barátnőmet. Sajnos folytatása a történetnek nem nagyon lett, el-el beszélgettünk, de sose kerültünk közelebbi viszonyba, ezt pedig igazán sajnáltam.Rá egy évre el is költöztünk, így nem is igazán tartottuk a kapcsolatot a későbbiekben.

 *4 évvel később*

 -Marcuuuuuuuuuus! Az istenért, halkítsd már le a TV-t!- keltem ki már harmadszorra az ágyamból. Holnap dolgozni megyek és már rég aludnom kéne, de drága jó lakótársam nem a figyelmességéről híres.Szinte kitéptem az ajtót, hogy még hatásosabb legyek és végre komolyan vegye amit mondok.De mikor már szemem hozzászokott a világoshoz, rájöttem hogy nem is a Tv szól, hanem Marcus iszogat és röhögcsél egy haverjával. Mindketten felém néztek, én meg már bántam, hogy így 'mutatkoztam be' a haverjának. -Vagyis, khmm... Légyszíves halkabban, holnap dolgozom Marcus, ugyhogy...Öm, jó éjt.-Zavaromban persze egyből elpirultam. Utáltam, hogy ha valami cikiseb helyzetbe kerültem, egyből a vér az arcomba szökött. Becsuktam az ajtóm, visszafeküdtem az ágyból, de nem bírtam elaludni, valahonann ismerős volt nekem az a srác. Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy valahonnan ismerem, de egyszerűen nem jut eszembe. Mikor már majdnem elnyomott az álom, hirtelen minden fáradtságom eltűnt a felismeréstől. Kipattantam az ágyból és kiviharoztam a szobámból és az ismerős idegen felé vettem az irányt. -Rob! Nem hiszem el! Tényleg te vagy az?- vetettem a nyakába magam. Már nem voltam az a visszahúzódó lány, szerettem kinyílvánítani a véleményem és elég temperamentumos is lettem.- De hülye vagyok, megismersz egyáltalán?-villantottam meg az ezer wattos mosolyom. -Vanessa.-mosolyodott el ő is, majd viszonozta az ölelésem, bár jóval visszafogotabban.-Kicsi a világ! Vagy csak London.- Még mindig elbűvölöen nézett ki, sőt ha lehet még jobban is.Kicsit sokáig legeltettem rajta a szemem és még mindig öleltem, ugyhogy jobbnak láttam, ha abba hagyom az örvendezést. -Mióta is? 3-4 éve? Semmit se változtál.- vettem vissza egy kicsit a lendületből. -Ti meg honnan ismeritek egymást?- nézett ránk értetlenül Marcus. Szegényről örömömben el is felejtkeztem. -Mindegy is. Majd holnap elmesélitek-majd egy hatalmasat ásított-,megyek alszok. Jóéjt haver.-Veregette meg Rob vállát.- Jóéjt Nessa.-nyomott puszit az arcomra, ez után csak az ajtó csapódását hallotuk. -Hogy kerülsz ide?-mosolyotam még mindig rá.Ránéztem az órára: hajnali hármat mutatott. Most már felesleges lefeküdnöm, nem soká úgyis kellhetnék, ezért inkább lefőztem egy kávét.- Te is kérsz? -Hát egy pohárral elfogadok, köszi. Amúgy egyszerű oka van annak, hogy itt vagyok.Marcust régóta ismerem és ő is zenél, csak úgy mint én.-ZAvart mosoly ült ki az arcára. -Tényleg zenélsz? És hallhatlak valahol vagy csak magadnak játszol?-Érdeklődtem, Marcus nagyon tehetséges zenész volt, pubbokban lépett fel saját szerzeményeivel. Jó pár fellépésén én is ott voltam, imádtam hallgatni, rettenetesen jó hangja volt. Ha Rob csak egy kicsit olyan tehetséges mint Marcus, már akkor szívesen hallgatnám. -BAráti társaságba és néha egy-két bárban szoktam fellépni.De ez csak a B terv. Egyenlőre a színészkedés felé hajlok.- Régen is állandóan szerénykedett, ahogy láttam rajta, szíve szerint ki se ejtette volna az utolsó mondatot a száján. -És van valami szerep a láthatáron?- mosolyogtam előbbi felismerésemen, nem akarta h feltegyem ezt a kérdést. Olyan arcot vágnak, mint akit épp nyúznak.Közben elkészült a kávé és a kanapé felé indultam, túl fáradt voltam ahhoz, hogy itt ácsorogjak órákat. A kezébe nyomtam a bögrét, majd megindult utánam és egymással szembe leültünk.-Szóval?- unszoltam továbbra is, reménykedett, hogy el felejtettem már az előbbi kérdésem.-Ne szerénykedj már Rob! -Hát... NAgyobb szerepeim még nem igen voltak, de a Harry Potterben...Cedric Diggory? -Nem vagyok valami nagy fan, ugyhogy Harryn, Hermionen és a vörös gyereken kívűl nem igazán...-Ingattam a fejemet. Megkönnyebülés ült ki az arcára, de ahogy felvetettem, hogy igazán megmutathatná nekem rögtön el is tűnt. -És te? -Mikor elköltöztünk Barnesből már nem folytattam... Nem is akartam sose színésznő lenni, de kellemes időtöltés volt.Amugy se vagyok egy született színész. CSak teltek az órák mi pedig mondtuk, mondtuk és csak mondtuk továbbra is egymásnak.Mire észbe kaptam már kezdett világosodni és 6 óra is bőven elmúlt. -Jézusom! El fogok késni!-Pattantam fel a kanapéról és villámgyorsan elkezdtem öltözködni. Gyorsan megcsináltam a sminkemet,szepillaspirál, szemceruza; majd fogat mostam. Rob végig ott maradt a kanapén és nézte, ahogy fel-alá rohangálok. -Elvigyelek?-jött az életmentő kérdés. -Nagyon hálás lennék, nem akarom hogy a főnököm leszedje a fejemet.CSak még hagyok egy levelet Marcusnak, hogy menjen el a tisztítóba. Komolyan néha attól félek hogy még a fejét is elhagyja. Gyorsan megírtam MArcusnak a 'feladatait', felragasztottam a hűtőre, aztán elindultunk Robbal. Elnavigáltam a munkahelyemre, kiszálltam a kocsiból, de előtte még behajoltam az ablakon:- Köszi a fuvart! És nézz be sűrűbben hozzánk, szívesen látunk!- Elmosolyodtunk mind ketten, megígérte, hogy többször is meglátogat minket, engem... NEm voltm már az a gyámoltalan kislány, és most tenni fogok azért, hogy Roberttel közelebbről is megismerjük egymást. Elvégre már mindketten felnőttek vagyunk...


Remélem tényleg tetszik majd az írásom, próbálok belerázódni ebbe az egészbe.:) Jó szórakozást és szeretnélek megkérni titeket, hogy írjatok véleményt, kritikát, jót, rosszat...:):):)